Némethi Mária ‒ megemlékezés

Némethi Mária

1960–1988

 

Döbbenten és szomorúan vettük tudomásul a lesújtó hírt, hogy fiatal kolléganőnk, Némethi Mária a Helemba-szigeti ásatás mellett a Dunába fulladt. Hihetetlen volt, hogy valaki 27 évesen, pályája küszöbén elveszítheti életét.

Szorgalmas munkatársunk volt, aki a Duna-parton folyó leletmentésekben már az eltöltött pár hónap alatt is sokat segített. Előttünk van komoly, szelíd modorával, kislányos arcvonásaival, kritikus figyelmével, amint pontosan, precízen rajzol, csendesen dolgozik.

Némethi Mária 1960-ban született Zalaegerszegen. Gyermekéveit a Zala megyei Egervár mellett (Vasboldogasszony – Angela-major) töltötte el, és bensőséges kapcsolatba került a természettel. Egyik kirándulásunk alkalmával kiderült, milyen jól ismeri a növényeket, a vadon élő állatokat. Ekkor mondta el, hogy édesapja erdész és hogy édesanyját igen korán, már hétéves korában elveszítette. Falusi lányként nem okozott számára nehézséget az egyszerű emberekkel való bánás. – Ásatási munkásaink is hamar megszerették, bizalmukba fogadták őt.

Gimnáziumi tanulmányait Zalaegerszegen végezte. Már ekkor kezdett ásatásokra járni Lentibe, Zalalövőre és Zalakomárba.

1980-ban kötött házasságot Klima Lászlóval, aki akkor már régészhallgató volt. 1981-ben kezdte egyetemi tanulmányait az ELTE BTK magyar–történelem szakán. Közben sikerült a magyar helyett a régészet szakot felvennie. Az egyetemi évei alatt születtek gyermekei: Eszter, Gábor és Kata.

Régészeti gyakorlatait Kehidakustányban, Balatonmagyaródon, Szegváron és Zalalövőn végezte.

Szakdolgozatának címe: „Koraavarkori lovas temetkezések”. A dolgozat adattárát, a térképekkel és rajzokkal együtt – részben munkájának megmentése céljából, részben a reá való méltó emlékezés szándékával – Klima László szeretné megjelentetni.

Némethi Mária az egyetem elvégzése után rövid ideig dolgozott a Régészeti Intézetben. Ezután került a dunakanyari leletmentésekre – az esztergomi Balassa Bálint Múzeum szerződtette és biztosított számára ideiglenes szállást.

Budapest és Esztergom között utazott két-három naponként.

Tudatosan vállalta ilyen fiatalon a nagy családot, mert anyaként is, régészként is teljes szeretett volna lenni. Azt akarta, hogy amikor végzett régészként a szakmába lép, olyan korban legyenek a gyermekei, hogy részben már önállóan is el tudják látni magukat.

Ez a szép terv – az állásgondok kezdeti nehézségei ellenére is – megvalósulni látszott.

Munkatársként fogadtuk mindannyian. Részt kapott és vállalt az Esztergom–Szentkirály Tározó-tó anyagának feldolgozásában, publikálásában is. Ezt már nem tudta teljesíteni. Szívesen dolgozott más korszakok lelőhelyein, mindamellett legjobban az általa választott régészeti korszakhoz vonzódott. Szakdolgozata kapcsán sok olyan kérdés merült fel benne, amelyeknek megoldását kutatta. – Komoly tervei voltak.

Bámultuk fiatalságát, erejét. Ha egy-egy régészeti problémáról beszélgettünk, mindannyiunkat zavarba hozott józansága, a néha elszaladó fantáziánkat lehűtő racionális gondolkodásmódja. Tudtuk, hogy jól felkészült régész volt ő már egészen, és a munkát, amit eltervezett, tisztességgel végig vitte volna, mert már eddig is nagyon sok áldozatot vállalt érte.

Emlékét szomorúan őrizzük: ha dolgozunk, azzal a belső tudattal tesszük, hogy velünk dolgozhatna ő is, ha örülünk egy-egy leletnek, hiányozni fog, hogy már nem örülhet velünk.

 

 

Kövecses-Varga Etelka
Archaeologia Értesítő 116 (1989) 119.